A tűz nagy veszélyt jelent az épületek számára, melyekben emberek vannak kitéve kockázatnak és a berendezések is megsemmisülhetnek.
A megelőző intézkedések – nem a tűzoltásra közvetlenül vonatkozóak – tartalmazzák a megelőző szerkezeti tűzvédelmet, melyet az állami tűzvédelmi törvényekben és épületszabályozásban részleteznek.
Tűzvédelem
Az épületeket oly módon kell létesíteni, hogy a tűz kitörése korlátozott legyen a tűz és a füst terjedése meg legyen gátolva, továbbá az épület hatékony tűzoltása és a mentés lehetséges legyen.
Az elsődleges tűzvédelem magába foglalja
a személyi védelmet,
a közvetlen környezet védelmét,
a harmadik fél vagyonának védelmét.
A törvény ezt világosan megköveteli.
A másodlagos tűzvédelem a vagyon-védelemre vonatkozik és ez a tulajdonos és a biztosító számára fontos.
Bizonyos rendeltetésű épületekre vannak szabályzatok és irányelvek, melyekben az elsődleges tűzvédelem előírásai vannak lefektetve, pl.
felhőkarcolók
üzlethelyiségek
hivatalok és közigazgatási épületek
üléstermek
kórházak
iskolák- sportlétesítmények
éttermek
garázsok
nagy méretű vagy fokozottan tűzveszélyes épületek
üzletházak és termek
vonatkozásában.
A tűzvédő /a tűzvédelmi célú/ bevonatok képezik a megelőző tűzvédelem egy részét és hozzájárulnak a kár mértékének minimalizálásához.
A DIN 55 945 előírása a bevonatot a következőként definiálja:
Bevonat – az általános meghatározás szerint – egy alap-anyagra rádolgozott bevonó anyagok több, egymással összekapcsolt rétege.
Több rétegű bevonatok esetében bevonó szerkezetről, azaz bevonó rendszerről beszélünk.
E szabvány értelmében a bevonó anyag fogalma olyan – folyadéktól pasztaszerűig terjedő konzisztenciájú – anyagokat jelent, melyek kötőanyagokat, pigmenteket, oldószereket, töltőanyagokat és más adalékokat tartalmaznak.
Fontos, hogy ez a szabvány nem veszi figyelembe a rétegvastagságokat és kerüli a műszaki szállítási igényekben, tender dokumentumokban stb. állandóan visszatérő fogalmakat, mint az impregnálás, vékony vagy vastag bevonat, melyeket még nem definiáltak és a vastagságtól függenek.
Egy tűzvédő bevonatot nem lehet pontosabban definiálni, mivel ezt a bevonatot csak megemlítik a DIN 55 945 szabvány szerint, mint egy /speciális/, tűzvédő anyagból készített speciális bevonatot.
A különböző tűzvédő bevonat rendszereknek a „szigetelő tűzvédő bevonatok” csoportját gyakorlatiasan, a szerkezetet és a munkamechanizmust alkalmazó gyakorlathoz viszonyítva fogják leírni.
A szigetelő bevonatok, - melyeket, mint elsődleges habrétegeket korábban is leírtak már – tűzvédő bevonatokként a legfontosabbak az olyan védendő szerkezetek számára, mint a fa, acél, kábel. Mi most itt olyan bevonatokkal foglalkozunk, melyek nem néznek ki másként száradás után, mint bármely szokásos lakk vagy diszperziós festék bevonat.
A tűzvédő hatás azon alapul, hogy a bevonat emelt hőmérsékleten /130 ºC-tól kezdve/ elbomlik és egy homogén, finom pórusú és vastag, nem éghető habréteget képez, mely nagyfokú hőszigetelésnek tulajdoníthatóan hosszú időn keresztül meg tudja védeni a bevont szerkezetet a hő hatásától.
Vannak szigetelések, melyek 100-as expanziós faktorral rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a száraz réteg 0,2 mm-éből 2 cm-es habréteg fejlődik ki.
A szigetelő bevonatok, mint a normál festékek kötőanyagot tartalmaznak /szerves oldószerben oldható szintetikus gyanták, hígított szintetikus gyanta diszperziók/. Azonkívül tartalmaznak különböző töltőanyagokat, pigmenteket és olyan segédanyagokat, mint nedvesítő ágensek, diszpergálók, habképző, habvastagító ágensek és adalékok.
Az aktuális aktív komponensek abból a szempontból fontosak, hogy melyik képez szigetelő- vagy habréteget:
foszforsav forrás,
elszínesítő
gázképző anyagok.
Egészét tekintve, egy szigetelés egy nagyon komplikált, sok anyagból álló rendszer. Gyakorlatilag korlátlan mértékben kompatibilisnek kell lennie nedves körülmények között, nem szabad leválnia normál körülmények között vagy megváltozni a komponensek reakciója következtében, de optimálisan kell összeállítva lennie az elérendő tűzvédelemhez.
Meggyulladáskor vagy sugárzó hő hatására a tűzvédő bevonat működési mechanizmusát a következőképpen magyarázzák:
A foszforsav forrás /ammónium-foszfát/ 200 ºC-nál alacsonyabb hőmérsékleten foszforsavat fejleszt. A közismerten erősen dehidratáló anyag a kémiailag kötött vizet is eltávolítja a festékréteget azon anyagaiból, melyek a legkönnyebben dehidratálhatók.
Ezek szénhidrátok /a szén vízzel alkotott vegyületei – mint keményítő, cukor, pentaeritrol/, melyek annyi vizet veszítenek, fokozatosan a foszforsav és a megnövekedett hőmérséklet hatására, hogy végül majdnem tiszta szén marad vissza.
Ezért ezeket az anyagokat „szénelosztóként” írják le.
A gázképző anyagok /melamin, karbamid származékok/ a gázképződés /főleg ammónia/ következtében felpuffasztják a lassan szenesedő szénelosztót, úgy hogy egy finom, puffadó szénhab képződik.
Jó szigetelő tulajdonságának és az adagolt tűzgátló anyagnak tulajdoníthatóan ez lassan égni fog még akkor is, ha közvetlen láng éri, így hatékonyan védi az alapot a hő és a tűz hatásától.
Ezeknek a haboknak az alacsony hővezető képességét legkönnyebben a hővezetési tényező
bizonyítja.
Ez az érték közel van a műanyag habok vagy más szigetelő anyagokéhoz.
Nos, a foszforsavforrás, a szénelosztó és a gázfejlesztő anyagok teljesen vagy részben vízoldható vagy vízzel változó anyagok. Ez magyarázza, hogy miért nem eléggé ellenálló a vízzel szemben még ma sem a szigetelő bevonatok egy része /időjárás, gőzös szoba/.
Azt, hogy ez nem marad igaz, egy acélhoz kifejlesztett újabb rendszer demonstrálja, mely éveken át a teljes időjárási befolyásnak volt kitéve anélkül, hogy hatásosságából vesztett volna.
DIN 4102 – építőanyagok viselkedése
A szabvány 1981. májusában kiadott 1. fejezetében az „építő anyagok”-ra vonatkozóan megalkották a tűzvédelemre, követelményekre, vizsgálatokra és azonosításra vonatkozó meghatározásokat.
Az építőanyagok tűzbeli viselkedésük szerint a következő osztályokba sorolhatók:
Építőanyag osztály Megjelölés
A
A1 nem éghető
A2 építőanyagok
B éghető építőanyagok
B1 nehezen gyúlékony (éghető)
B2 közepesen gyúlékony (éghető)
B3 könnyen gyúlékony (éghető)
Szokványos minőségű fa és faanyagok, mint az építőgerenda, profildeszkák és furnér lemez a B2, normálisan gyúlékony építőanyag osztályba vannak sorolva.
Ezeket – ha 12 mm-nél vastagabbak – és tűzvédő bevonattal ellátottak a B1 osztályú, nehezen gyulladó építőanyagokhoz lehet sorolni speciális előírások alapján vizsgálati bizonylattal, melyet egy elismert anyagvizsgáló központban végzett vizsgálat alapján adnak ki.
Fa szerkezeti elemek
A megfelelő keresztmetszetű fagerendákat, a laminált fagerendákat a hajlító feszültség és tűzterhelés alapján F 30 B vagy F 60 B tűzállósági osztályokba sorolják.*
Néhány magyarázat:
az elpárolgó víz hűtő hatása
légszáraz állapot 10 – 15% körüli víztartalom
a fa alacsony hővezetése
a hőszigetelés javulása és az égési sebesség csökkenése, mely az egyre növekvő
vastagságú szénréteg képződésének tulajdonítható.
Speciális meghatározások az összes fontos jellemző felsorolása, mint pl.
12 mm fa
minimális bevonat ( g/m2 )
a fa minden oldalú bevonása
védelem a nedvesedéstől
védő lakkal végzett egymást követő bevonásokat kell vizsgálni ebben a rendszerben
a „nehezen éghető” jelleg megőrzését vizsgálni kell minden egyes gyártási helyen belső és külső megfigyeléssel.
Az adott termék technikai adatlapjain minden eljárási irányelvet megemlítenek a legkülönbözőbb pontok alatt, mint az
alkalmazási terület
a fogadószerkezet vizsgálata és készítése
alkalmazási eljárás
speciális megjegyzések
*Lásd: a faszerkezetek TH. MÉRETEZÉSE 1.04.SZ. ANYAG. (a fa tűzállósági határértékének értelmezése)
Klaus Michailow tanulmánya alapján Németországban alkalmazott eljárások alapján.
Eredeti szöveg elhangzott, az I. Országos Faanyagvédelmi Konferencián, Hajdúszoboszlón.
Jelenleg átmeneti időszak van a tűzvédelmi szabályozásban. A 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelet, amely tartalmazza az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot (OTSZ-t), hatályba lépésével visszavonásra kerültek a régi rendeletek. Várhatóan még sokáig keveredni fognak a régi és új fogalmak, előírások, mert az építési tervek sokszor évekkel korábban készülnek, de az átadáskor már az új szabályokat kell alkalmazni.
Az egyik jelentős változás, hogy az új rendelet már a "nehezen éghetőség" fogalmát sem használja.
Az MSZ EN 13501-1 szabvány tartalmazza azokat a szempontokat, melyek szerint az építőanyagok tűzvédelmi osztályba sorolása elvégezhető.
Az építőanyagokra vonatkozó osztályokat a következőképpen jelölik:
A1; A2; B; C; D; E; F.
„A1" a nem éghető anyagoknak, a
"B-C" a nehezen éghető anyagoknak, a
"D-E" a közepesen éghető anyagoknak felel meg.
„F’ az építőanyag nem rendelkezik vizsgálat által bizonyított tűzvédő funkcióval
A fő tűzvédelmi osztályok meghatározása mellett a füstfejlesztés és az égve csepegés kritériumainak figyelembe vételével további alkategóriákat határoznak meg:
- a füstképződési kategóriák jelzései: s1; s2; s3
– az égve csepegési kategóriák jelzései: d0, d1, d2
Az égéskésleltetők vizsgálatának módszere. A MSZ 14800-3:1982 szabványt az MSZ EN 13823 SBI szabvány szerinti vizsgálat váltotta fel.